Augusztusban lesz a 40. évfordulója, hogy a Manson család néven futó szekta (élén Charles Mansonnal) brutálisan meggyilkolta Sharon Tate filmszínésznőt, Roman Polański filmrendező nyolc és fél hónapos terhes feleségét. Bár Manson maga - állítólag - soha nem ölt meg senkit, a „Tate-La Bianca ügy” néven elhíresült gyilkosságokra való szövetkezésért halálbüntetésre ítélték, amit később életfogytiglanra módosítottak.
A kaliforniai Corcoran Állami Börtönben tölti büntetését, eddig 11 alkalommal kérte szabadlábra kelyezését (legutóbb 2007-ben) a 12-dik alkalomra 2012-ben lesz lehetősége.
A gyilkosságokra Manson a „Helter Skelter” elmélettel készítette fel követőit, egy nagy amerikai faji háború víziójával - ebből írt könyvet ugyanezen címen Vincent Bugliosi, aki ügyészként vett részt Manson perében.
A történetből már két film is készült, ez lesz azonban az első mozikba kerülő verzió, a rendezéssel pedig a három Oscart (és számtalan egyéb díjat) nyert Oliver Stone-t bízták meg.
Utolsó kommentek